2009. december 24., csütörtök

14 fejezet: Edward a hős

Alice éppen angol órán volt.Az óra közepén szörnyű látomása volt, melyben Bella hihetetlenül szenved.Egy ördögi kacaj is hallatszott a látomásban, de Alice nem tudta kijé.Azt sem tudta Bella miért szenved, csak annyit látott, hogy nem szól egy szót sem csak szenved és egy percel később már halott.Alice tudta, hogy gyorsan kell cselekedni, nem is tudta milyen gyorsan ha még meg akarja menteni Bellát.
Eközben Edward már hihetetlenül nyugtalan volt.Bella majd fél órája ment el és még nem jött vissza.
-Edward kérlek menj ki a szertárba és nézd meg hol marad ennyi ideig Bella.
Edward idegesen ugrott fel székéről.Rohamtempóban berontott a szertárba.Csak pár atlaszt talált a földre hányva, de Bellát sehol.Idegesen beleszagolt a levegőbe.Aztán a nyitott ablakra pillantott.Vámpír sebeséggel elkezdte követni Bella szagát.Kis idő múlva elért oda ahova Rosemary vonszolta Bellát.Bella ott feküdt egy fa mellett, nem sokkal mellette Jack.De Rosemary sehol.Edward gyorsan odaszaladt Bellához és felfordította.A szeme csukva volt.Megpróbálta kitapogatni a pulzusát, de már nem volt neki.
-Bella, kérlek nyisd ki a szemed.-mondta szenvedve Edward
-Bella sose bocsátanám meg magamnak ha te most...-mondta Edward és Bellára borult
Nem volt már szívverése sem.
-Sajnálom Bella, már csak egyet tehetek.-mondta Edward komoly hangon
Odahajolt Bella ajkaihoz majd egy fájdalmas csókot adott rájuk.Majd lejjebb ment, megpuszilta a nyakát.Felvillantotta gyönyörű vámpír fogsorát és megharapta Bella falfehér nyakát.De mikor megízlelte Bella ellenálhatatlan vérét nem tudott leállni.Egyre erőteljesebben harapta, majd elkezdte szívni Bella vérét.Ebben a pillanatban Carlisle termedt ott Edward mellett
-Elég fiam, megölöd.-mondta Carlisle és Edward hátára tette a kezét
-Elég, elég Edward, Bella bele fog halni.-gondolta magában Edawrd
Elemelte a száját Bella nyakától.Leborult a fűre.
-Bella én úgy sajnálom.-ordította Edward
Bella testében elkezdett terjengni a méreg.Elkezdett rázkódni, majd egyre erősebben vonaglani a földön.
Edwardnak ez olyan volt mintha őneki lenne fájdalma.
Bella egyre erőteljesebben kezdett vonaglani.Majd hirtelen megtorpant.
-A méreg hatott.-mondta hallkan Carlisle
Bella lassan felnyitotta szemeit.Majd felült.
-Edward?-kérdezte félénken Bella
-Bella, hát te élsz?-kérdezte meglepetten Edward
-Hát nézz rám!-mondta boldogan Bella
Edward ledöntötte Bellát a fűbe és elkezdte csókolni.
-Mi ez a furcsa érzés?-kérdezte Bella
-Mi?
-Ja az, a vámpírfogad.Hozzá kell majd szoknod.-mondta Edward vigyorogva
-De most kezdődik majd csak a nehéz dolgod Bella, meg kell majd álnod, hogy ne szomjazz annyira az embervérre.-mondta jelentőségteljesen Carlisle

2009. december 23., szerda

13 fejezet: A VÉG

Rosemary mint egy rongyot úgy húrta maga után Bellát.Bella pedig erőtlenül lógott Rosemary karja között.Haloványan még egyszer szemügyre vette a lányt.Gyönyörű vöröses haja zuhatagként omlott le vállára.A teste is kecses volt, annyi változásban, hogy a jobb karja sínbe volt rakva.Ez csakis azért mert mikor Edward ellökte a "harcban" eltört.
-Ne csak, Edwardnak ne keljen szenvednie!-nyögte ki Bella az utolsó szusszal ami már csak benne volt
Ebben a pillanatban erős fájdalom hasított Bella bal vállába.Rosemary mint egy babát levágott a földre, eddig is már csak haloványan látt a világot, de ezután az erős esés után a világ elsötétült elötte.Bella úgy feküdt ott a füvön mint egy rongybaba.Semmi élet nem volt már benne.
-Sajnálom Edward.-Bella már csak ennyit tudott kinyögni
Rosemary igazából MÉG egy ujjal sem nyúlt hozzá.De amint Bella arra gondol, hogyha Edwardnak végig kell néznie az ő halálát, hihetetlenül fog szenvedni és bele fog pusztulni az önmarcangolásba.És amint Edward szenvedésére koncentrált hihetetlen fájdalom tört rá, mely minden energiát kiszippantott belőle.Egy pár percig feküdt Bella ebben a testhelyzetben, de ez úgy tünt neki mintha már egy órája feküdt volna ott.Bella ezalatt a pár perc alatt felidézte életének 18 évét.És rájött, hogy Edward nélkül ő egy senki (vagyis hát ő ezt gondolta).A 18 év alatt ez a két év volt az amit felhőtlen boldogságban töltött, de csak Edward miatt.Aztán még felidézte utóljára, hogy mien érzés volt először meglátni Edwardot, mien érzés volt vele először beszélgetni és, hogy mien érzés volt először megcsókolni.Bellát egyszerűen vonzotta Edward.Mikor vele volt egyáltalán csak a közelében lehetett úgy érezte, hogy ő a világ legboldogabb embere.És még és még többet akart ebből a boldogságból.Mindíg ővele akart lenni, mindíg a hideg, de mégis olyan hívogató ajkait akarta csókolni.Talán ez is okozta a vesztét.Ennyit tudott Bella gondolkodni ezután már a gondolatai is elsötétültek.Bella a halál pillanatában nyugott volt.Mert tudta, hogy Edward mindvégig vele volt és, hogy szerette is.Már tudta előre mi fog következni.A végtagjai elnehezültek, és mintha hihetetlen álmosság törne rá egyszer csak az agya is kikapcsolt.
-Na, eddig bírtad, te nyafka ember, pedig még nem is csináltam veled semmit.De nem is érdekel, nekem úgyis csak az volt a fontos, hogy lássalak megtörni, hogy lássam ahogy kihuny benned minden élet és már egy szikráját sem látom benned.-mondta nevetve Rosemary
De ebben a pillanatban Jack bukkant fel a fák közül.Az arcán látni lehetett, hogy mostnem ajánlatos az útjába kerülni.
-Most azonnal menj el Bella mellől, te boszorkány!-mondta hallkan, de nagyon félelmetesen Jack
-Hah, azt hiszed félek a saját öcsémtől?Ne röhögtess!-nevette Rosemary
-Igen félhetsz is!-ordította Jack és nekiugrott Rosemarynak
De Rosemary egy mozdulattal megfogta Jack karját és szemrebbenés nélkül megcsavarta.
Áááá!-üvöltött fel fájdalmában Jack
Rosemary addig csavarta Jack karját mígnem az egy hatalmas reccsenéssel el nem tört.A reccsenéskor Jack szeme kimeredt, és nem mozdult.Mikor Rosemary elengedte a karját Jack erőtlenül esett a földre.
-Most majdmegtanulod, hogy ilyen kis pisisek mint te ne packázzanak az idősebbekkel.-kacagott ördögien Rosemary.

12 fejezet: Bella elrablása

Másnap reggel Bella korábban ébredt a megszokottnál.Nagyon jól érezte magát.Egyrészt azért, mert első órájuk biológia volt és ott Edward mellett ülhetett másrészt a tegnapi események miatt.Gyorsan felöltözködött megreggelizett és már indult is az iskolába.Edward már a parkolóban várta.
-Szia Bella.-köszöntötte udvariasan Edward Bellát
-Szia Edward.-mondta Bella és megcsókolta Edwardot
-Huh már is felébredtem.-mondta és elindult
-Nagyon elemedben vagy most.-mondta Edward vigyorogva
-Csak jól érzem magam ennyi az egész.-mondta Bella boldogan
-És miért érzed jól magad?-kérdezősködött Edward
-Hát csak azért, mert én vagyok a világ legszerencsésebb nője.-mondta sugárzó mosollyal
-És miért is te vagy?-folytatta az idegesítő kérdezősködést Edward
-Szerinted?-kérdezte Bella és egy cuppanós puszit nyomott Edward arcára
-Jahh már értem.-mondta Edward és Bella arca helyett a szájára nyomott egy cuppanós puszit
A beszélgetés végére már megtelt a parkoló.
-Szia Bella.-ment Jessica Bellához
-Na akoor én asszem már nem is zavarnék.-mondta udvariasan Edward és még elment volna úgy lekapta mindenki előtt Bellát ahogy illik
-Ez meg mivolt?-kérdezte Jess nevetve
-Mi?-kérdezte bután Bella
-Tudod ez a csók?-emlékeztette Jess Bellát
-Oo, hogy ez, tudod Edward így mutatja ki, hogy szeret.
-A francba már így hozzászoktam ahoz, hogy Edward csókolgat, hogy már észre se veszem?.-tolta le magát gondolatban Bella
-Nem jössz Bella?-kérdezte az eközben már megérkezett Angela
-De persze.-mondat kurtán Bella és elindult az eközben már nagy létszámra növekedett csapat után
Annyira elbeszélgették az időt, hogy mikor beértek a terembe már be is csöngettek.Edward már ott várta Bellát az osztályban.
-Mi tartott ennyi ideig?-kérdezte Edward türelmetlenül
-Tudod Jessica mennyit tud csacsogni.-mondta Bella
-Jó reggelt diákok.-lépett be a tanárur az osztályba
-Bella kérlek menj át a szertárba pár atladzért.-kérte a tanárur Bellát
-Ahh "pár" atlaszért.-gondolta magában Bella
-Tessék itt a kulcs.-dobta oda a kulccsomót Bellának
Bella felpattant a helyéről és és kiment az ajtón.A szertár a terem mellett volt.Bella babrált egy ideig a zárral és bement.Sötét volt, ezért felkapcsolta a villanyt.Odamente a harmadik polchoz és elkezdte egyesével levenni az atlaszokat.De mikor a harmadik atlasznál tartott valami csörömpölést hallott.Megkerülte a polcot és odament a csontvázhoz
-Itt nincs semmi.-nyugtatta meg magát Bella
De mikor megfordult meglátta Rosemaryt aki éppen felé közeledik.
-Mit keresel már megint itt?-háborodott fel Bella
-Téged, igéretet tettem, hogy addig nem nyugszom míg te élsz.-mondta Rosemary és a nyakánál fogva felemelte Bellát
-De nem itt foglak megölni, hanem Edward szeme láttára.-kacagott egy ördögit és felugrott az ablakpárkányra
-Most nem lesz olyan kényelmes az utazás mint Edward hátán!-mondta kacagva Rosemary és a nyitott ablakon kiugrott

2009. december 22., kedd

11 fejezet:A Cullen kupaktanács (Bellával kiegészülve)

Bella kábán és kócos (nagyon kócos) hajjal ment le a Cullen család "új" nappalijába.Utána pár percel Edward is.
-Mit csináltatok?-kérdezte ártatlanul Alice
-Amm csak beszlgettünk meg...-bújt ki az egyenes válasz alól Bella
-Ahha, remélem mostmár jól kijöttök majd Edawrdal
-Biztosan.-mosolygott őszintén Bella
-Jöjjön ide mindenki léccives.-hívta a családot Carlisle a nappaliba
-Szóval, mint már ti is éreztétek fontos döntés előtt állunk, el kell dönteni, hogy maradjunk-e itt vagy menjünk-e visza Forksba.-kezdte diplomatikusan Carlisle
-Bella úgy is te vagy itt nagyjából az elején, kezdt te
-Én is?-kérdezte meglepetten Bella
-Hát persze, valamennyire már te is a család tagja vagy.-mondta melegszívűen Carlisle
Bella szívét megmagyarázhatatlan és furcsa dolog öntötte el, olyan jól esett neki Carlisle szavai.
-Hát én szeretnék Edward közelében lenni amikor csak lehet, ezért IGEN.-mondta Bella
-Tudom ám, hogy nem bírod ki nélkülem.-kuncogott Edward
-Oh igen belehalok.-boxolt bele Bella Edward karjába
-Áá vigyázz Bella leszakad a karom.-játszotta meg magát Edward
-Most meg megint kigúnyolsz?-játszotta meg a sértetségét Bella
-Ne haragudj.-kuncsorgott Edward, és lekapta Bellát
-Na, ne itt éljétek a szerelmi és nemi életet!-horkant fel Rosalie
-Hagyd már őket, olyan aranyosak.-mondta Emmett és ő is lekapta Rosaliet
-Akkor már mi se maradjunk ki.-figéckedett Jasper és mint a filmekben hátradöntötte Alicet és lekapta
-Ezek a fiatalok.-rázta meg a fejét Carlisle
-Na jó elég volt a puszidélutánból egy-két!-tapsolt Carlisle
-Nem is tudtam, hogy te ilyet is tudsz.-mondta vágyakozva Alice
-majd a "családi" kupaktanács után folytathatjuk.-mondta Jasper és rákacsintott Alicere
-Oké.-mondta Alice és megfordult
Bella legszívesebben felfalta volna Edwardot, a csókja úgy hatott rá mint macskára a macskamenta.De megemberelte magát csakis Carlisle kedvéért
-Szóval hol is tartottunk?
-Úgy, hogy te elmentél Esmevel a másik szobába és nem tudjuk mit csináltatok.-feleselt Emmett és nem tudjuk mit csináltatokot úgy mondta, hogy éreztesse nagyon is tudja mindenki mit csináltak
-Na akkor folytassuk...Edward?
-Hát ugye Bella nem bírja ki nélkülem ezért IGEN.-szivatta Edward Bellát
Alice?
-Én szerettem Forksban lakni, meg szeretem Bellát is szóval IGEN.-mondta boldogan Alice
-Akkor eddig 3-0 az igenek javára, Jasper
-Alice szeret Forksban lakni és ami Alicenek jó az nekem is, IGEN.-mondta monoton és gépies hangon Jasper
-Emmett?
IGEN.-folytatta a sort
-Rosalie?
-Forksban úgy néztek ránk mintha leprásak lennénk,
-Itt is ez lesz ne félj.-szakította félbe morgásával Rosaliet Edward
-Szóval tudom, hogy úgy is le fogtok szavazni, de én kiállok a döntésem mellett, NEM
-Rosalie, igen le fogunk szavazni, de ettől még ne érezd rosszul magad.-mondta Alice kissé gonoszul
-Jaj ne légy már ilyen negatív, úgy is visszamegyünk Forksba ezen már te nem tudsz változtatni.-mondta Emmett és megpuszilta Rosalie arcát
-Akkor Esme?
-Én csakis azt akarom, hogy Edwardnak és a gyerekeknek jó legyen, ezért IGEN
-És végül, de nem utolsó sorban én, IGEN-mondta szűkszavúan Carlisle
-Akkor ezek szerint 8-1 az igenek javára.-hirdette ki ünnepélyesen Carlisle
-És Rosalie, ne légy elkeseredve amiért...
-Nem vagyok Carlisle, mindíg ez van hozzászoktam már.-mondat Rosalie és elindult a lépcső felé
A lépcső aljába még Bella felé fordult és dobott neki egy eröltetett mosolyt.Bella viszonozta is.
-Fel tudod fogni Edward, megint együtt lehetünk minden nap.-lelkendezett Bella
-Igen és minden nap nézhetem majd ahogy alszol, meg ahogy eszel meg ha néha majd, de sírsz...Ez nekem a világ leg nagyobb ajándéka.-mondta Edward és megölelte Bellát
-Nekem pedig az, hogy itt vagy és, hogy többé semmi sem választ el minket.-mondta Bella és megcsókolta Edwardot

2009. december 21., hétfő

10 fejezet:A találkozás ajándéka

-Nem ezt nem érdemlem meg.-ült fel Edward
-Olyan bunkó voltam, és majdnem meghaltál pont miattam.-folytatta Edward
-De.-kezdte Bella
-Nem, nem tudom...nem kell mondani.-kínozta magát tovább Edward
-De én.-folytatta Bella
-Tudod te milyen nehéz nekem megállni azt, hogy most meg ne csókoljalak.-kérdezte Edward
-Akkor ne tedd.-mondta Bella és megcsókolta Edwardot
-Hagyd már abba ezt a hülye önsanyargatást.-mondta Bella
-De én egy szörnyű ember akarom mondani vámpír vagyok.-fordította el a fejét Edward
-Hát akkor én egy szörnyű vámpírt választottam.-mondta Bella és közelebb ült Edwardhoz
-Tényleg így gondolod?-kérdezte reménykedve Edward
-Igen.-mondat őszintén Bella
-Akkor ki szeretnék valamit próbálni.-mondta Edward és perverzen rámosolygott Bellára
-Igen?-kérdezte Bella
-Igen-mondta Edward és elkezdte csókolni Bellát
A csókolózásban Edward elkezdte lehámozni Belláról a pólót, utána a farmert.Bella már csak egy zokniban bugyiban és melltartóban volt csak.
-Most én jövök.-mondta Bella elkezdte kigombolni Edward ingjét.Bella nem tudta kivárni míg kigombol minden egyes gombot...ezért a vége felé már letépte róla.
-Remélem nem nőtt nagyon szívedhez.-mondta Bella és megcsókolta Edward erős mellkasát
-Nem nagyon.-mondta Edward és még egy csókot nyomott Bella ajkaira
Bella nem állt meg Edward ingjénél egyre lejjebb ment.Kikapcsolta Edward övcsatját és lehúzta róla a nadrágot
Edward ebben a pillanatban felkapta Bellát és felültette az ablakpárkányra.
-Nem is tudtam, hogy te felveszel ilyen cuki gombás alsót is.-kuncogott Bella
-Hát csak ez volt ma reggel a szekrényembe.-mondta Edward és megcsókolta Bellát
Bella úgy ült ott a párkányon mint egy angyal a hintán, mely az égből lóg.Edward ekkor találta Bellát a leggyönyörűbbnek.
-Gyönyörű vagy.-mondta áhítattal Edward
-Tényleg?-kérdezte zavartan Bella
Edward hirtelen felkapta megint Bellát és az ágyra dobta.
Eközben kint Rosalie és Alice haladtak el az ajtó előtt.
-Szerinted mit csinálnak a szerelmesek odabent?-kérdezte Alice perverzen
-Nem tudom.-adta a hülyét Rosalie
-De ez miért is érdekel minket?-kérdezte Rosalie
-Nem tudom, csak kérdeztem.-mondta még mindíg perverz mosollyal az arcán Alice
-Azt már megszoktam, hogy Emmett perverz, de, hogy már te is...-sóhajtott Rosalie
-Hát tudod elég sokat voltam vele mostanában.-mondta Alice és elindult a lépcső felé
-Nem jössz?-kérdezte
-De, de igazad van hagyjuk őket kibontakozni.-mondta Rosalie és kicsit pajzánul visszamosolygott Alice-re
-Még, hogy én vagyok perverz?-kezdte

2009. december 19., szombat

9 fejezet:Újra Happy

Bella kiszolgáltatottan feküdt a földön...Rosemary kacagva közeledett Bella felé.Mikor odaért lehajolt Bellához és ezeket suttogta a fülébe:
-Szegény Eddi fiú bele fog pusztulni a bánatba...barátnője megbotlott a járdán elesett és betört a feje...ott nyomban szörnyet halt.-suttogta Rosemary az elgyengült Bellának
Ebben a pillanatban Edward rontott be az ablakon.Az ablak szilánkosra tört.Megfogta Rosemaryt és a a falhoz dobta, Rosemary úgy esett végül a földre mint az előző percekben Bella.Felsegítette aztán a sebekkel teli Bellát
-Sajnálom szerelmem, többször nem foglak kínozni!-mondta Edward szenvedélyesen
-Csst.-tette a mutató ujját Bella Edward szájára
Levette az ujját Edward hideg ajkairólés egy szenvedélyes csókot nyomott rájuk.
-Ez több nekem a legjobb gyógyszernél.-mondta Bella és átölelte Edwardot
-Akkor most nem haragszol rám?-kérdezte és felvillantotta csibészes mosolyát
-Rád, hogy lehet haragudni?-kérdezte Bella és még egy csókot nyomott Edward hideg ajkaira
-Nem tudom.-mondta Edward és felkapta Bellát
-Most mit csinálsz?-kérdezte Bella zavartan Edward erős karjaiban
-Mindjárt meglátod.-mondta titokzatosan Edward és felugrott a levegőbe
-És mi lesz Rosemaryval?-kérdezte aggódva Bella
-Ahj miért kell fojton akadékoskodnod?Miért érdekel az a ribi?Különben mindjárt itt lesz Jasper és Emmett.-morogta Edward
-Akkor jó...-mondta Bella és nevetett egyet
Ekkor Edward megállt.
-Hol vagyunk?-kérdezte Bella Edward erős karjaiból kiszállva
-Ott ahova költöztünk...-mondta Edward
-Ahha.-csak ennyit tudott kinyögni Bella
-Gyere megmutatom a szobám.-mondta Edward és felvezette Bellát a szobájába
Mikor felértek becsukta maga mögött az ajtót és perverzen rámosolygott Bellára
-Mit csináljunk?-kérdezte Edward egyre közelebb érve Bellához
-Hát nem is tudom-kérette magát Bella
Edward leület az ágyra, de Bella nem tudott ellenállni ezért ledöntötte Edwardot az ágyra és elkezdte szenvedélyesen csókolni.

8 fejezet:A telefonbeszélgetés

-Szia Angela.-köszönt a telefonba Jessica
-Szia...miért hívtál?-kérdezte Angela
-Csak a töri házit szeretném elkérni.-mondta Jessica és papít meg tollat vett maga elé
-A könyvben el kellett olvasni a 167. oldaltól a 175.-ig utána pedig a munkafüzetben meg kellett csinálni a 100.-adik oldalon a 4-est
-Oké értem...ma nagyon furcsán viselkedett Bella nem?-kérdezte Jessica miközben elkezdte jegyzetelni a házit
-Szerintem is...de az volt a leg durvább mikor megérkezett és odaszaladt Mike-hoz és azt mondta "drága Edward ne tűnj el többé"...ez nagyon nagy volt.-mondta Angela
-Vagy mikor felállt a helyéről bioszon odarohant az ablakhoz és azt mondta, hogy "ott van Edward ott van".-utánozta Jessica Bellát
-Jahh ezek tényleg nem mindennapi dolgok...még Bella sem szokott ilyen fura lenni.-mondta Angela misztikusan
-De az is furcsa volt, hogy egész nap fájt az arca vagyis hát lehet, hogy nem mondta, de látszott rajta, hogy egész nap fáj valamilye...és hát egész nap az arcát fogta.-mondta kicsit érthetetlenül Jessica
-Na, bocsi de nekem mennem kell...akkor szia.-köszönt el Angela
-Szia.-köszönt el szűkszavúan Jessica

2009. december 18., péntek

7 fejezet:Edward nélkül semmi esély

Bella úgy viselkedett az elkövetkezendő egy hétben mint egy zombi aki most kelt ki a sírból...
-Bella, Bella...itt vagy?-rázta fel Bellát az ábrándozásaiból Eric
-Ja, bocs csak...
-Csak már megint Cullenen járt az eszedben.-morogta Eric
-Nem fog visszajönni.-mondta Eric az eközben odaérkező Mikeal
-Tudom, hogy nem fog vissza jönni.-színlelt közömbösséget Bella nem sok sikerrel
-Na gyere te menjünk!-mondta Mike és Bellába karolt
Az órák úgy röpültek mintha vámpír sebességre kapcsoltak volna, mikor Bella eszmélt már rozoga autóját indította be.Mikor hazaért egyből felment szobájába és magára zárta az ajtót.Mióta Edward elment Bella minden nap mikor hazaért az iskolából felment szobájába és magárazárta az ajtót.Nem beszélt senkivel egész nap.Így tett Bella most is.Magárazárta az ajtót és ki sem jött egész délután.Sírt és csak sírt.A nagy sírásban el is nyomta az álom.Az éjjel közepén Bella felsikoltott álmában.
-Ne Edward...nem tudok nélküled élni...belepusztulok ha te most elmész.-ordította Bella
Ekkor Edward ugrott be az ablakon.Nem akarta felkelteni Bellát, az egyik fele valamennyire haragudoot rá,a másik pedig fülig szerelmes volt belé.Edwardnak nehezére esett nem megérinteni Bellát, nem megcsókolni, nem megsimogatni, de meg kellett álni...Az volt a terve,hogy féltékennyé teszi Bellát Rosemaryval.Ezért vitt egy képet ahol ő és Rosemary vannak, és azt szív alakban kivágta...És vitt egy másik képet ahol ő és Bella vannak, azt pedig széttépte.Mindezt Bella asztalára tette és ki akart ugrani az ablakon, de nem bírta ki ezért odament még Bellához, föléhajolt és megpuszilta az arcát.
-Sajnálom szerelmem, de most jelenleg nem tehetek mást.-mondta Edward az alvó Bellának és kiugrott az ablakon.
Másnap Bella szokatlanul rosszul érezte magát.
-Aaa máris reggel van?-kérdezte fájdalmasan Bella
Végülis aztán kikászálódott az ágyból.Odaténfergett az asztalához és ásított egyet.Mikor befejezte az ásítást letekintett az asztalára, és meglátta a fényképeket.Felkapta és alaposabban szemügyre vette őket
-Ezt ezt...-ennyi hang jött ki Bella torkán a képek láttán
Aztán akaratlanul is egy könny jött ki a szeméből, végigcsorgott az arcán utána pedig le az állán.
-Meg akarok halni.-suttogta Bella
-Meg akarok halni.-mondta már hangosabban
-Meg akarok halni.-üvöltötte mostmár
Mint a szélvész lerohant a lépcsőn egyenesen ki az ajtón.Bepattant az autójába és elhajtott.Nem érdekelte mostmár semmi, Edward nélkül úgy érezte vége az életének...és főleg úgy, hogy Rosemaryt választotta helyette.Mostmár úgy érezte beigazolódott a gyanuja, azért ment el Edward mert már nem szerelmes belé és félt elmondani az igazságot.Nem tudta igazából hogyan akar meghalni, de azt tudta, hogy hol.Ebben a pillanatban a motor hangos bőgéssel leállt Bella pedig kipattant belőle.A Cullen család egykori házánál állt.
-Hát itt vagyok.-mondta Bella és egy nagy levegővel elindult a házba
Az ajtó Bella nagy peckhjére be volt zárva.De ez sem tántorította el céljától a lányt.Fogott egy méretes követ és nekidobta az emeleti ablaknak.Be is törött.Ezután felmászott az ablak melett lévő fára és beugrott az erkélyre.Nem is hitte el magáról, hogy ezt tényleg ő csinálta.Belépett a szobába.Ez Edward szobája volt.Üresen állt egy bútor sem volt már benne...Bellának így ez a hely olyan zordnak és ridegnek tűnt...Látta maga előtt ahogy a szoba ugyan úgy áll mint régen.Behunyta a szemét és elképzelte ahogy Edward meg ő ülnek a kanapén és beszélgetnek, hallotta maga előtt Edward bársonyos hangját és látta is ahogy közelít felé ahogy lassan megérinti, ezt érezte is Bella a bőrén, de ez a kéz nem olyan volt mint Edwardé.Ezért Bella kinyitotta az egyik szemét majd a másikat is.Nem Edward volt előtte hanem Rosemary.
-Te nem Edward vagy!-mondta bosszúsan Bella
-Sokkal inkább a halálod!-nevette Rosemary és lelökte Bellát a földre
Rosemary egyre közelebb hajolt Bellához.
-Miért jöttél ide?-ordította Bella
Mikor befejezte a mondtatot hirtelen kibújt Rosemary karjai közül és elkeztett rohanni az ajtó felé.Feltépte és mikor kijutott becsapta maga mögött.Rosemaryt ez nem nagyon zavarta nem is fáradt azzal, hogy kinyissa egyszerűen nekiment az ajtónak ami a nagy erő miatt kiszakadt a helyéről és kidőlt onnan.Bella le akart szaladni a lépcsőn, de Rosemary utólérte és a fordulóban lelökte.Bella majd két méter zuhanás után erőtlenül esett a földre.
-Kicsit már idegesítő, hogy állandóan megjelensz és a földhöz vágsz.-mondta Bella miközben próbált feltápászkodni a földről
-Nekem az kicsit idegesítő, hogy próbálod Edward-al elhitetni, hogy te is jó lehetsz neki.-ordította Rosemary
-De szegény Eddi fiúnak bele kell abba törődnie, hogy már csak én maradtam neki.-mondta Rosemary kacagott egyet és elindult Bella felé

2009. december 12., szombat

6 fejezet:A még fájdalmasabb elválás

Rosemary mint aki jól végezte dolgát elszágudott.De Belláék házába érve beglepetés fogadta...A teste amit otthagyott nem hevert ott a padlón.
-Hol van a gyönyörű testem?-kérdezte kétségeesetten Rosemary
-Ezt keresed?-mondta egy hang a fal mögül
A fal mögül aztán kidota Rosemary testét valaki.Az a valaki pedig Alice volt.
-Hogyan, mi?-kérdezte Rosemary
-Láttam a látomásomban.-mondta Alice
-És mit láttál?-kérdezte nevetve Rosemary
-Azt, hogy Bella nem marad a régi önmaga.Ezért egyből idesiettem, de már csak a te tested találtam.Mit tettél Belláva?-ordította Alice
-O kutya baja csak kellett pár percre a teste.-nevette Rosemary és lehajot testéhez
-Mire?-gyanakodott Alice
-Csak kellett és kész.-ekkor Rosemary kiújt Bella testéől és visszabújt régi gyönyörű testébe
-Hogy te mekkora szemét vagy.-ordította Alice és neki akart ugrani Rosemarynak,de az megakadályozta
Megragadta Alice nyakát és megnyomott rajta hátul egy pontot amitől elájult.
-Ennyit érsz, meg a kis családod.-mondta Rosemary és elengedte Alice nyakát aki erőtlenü zuhant a padlóra
Másnap Aice úgy éredte magát reggel mintha betonkeverően aludt volna, és nem emlékezett semmire az előző napból.
Bella ki akart békülni Edwarddal, de ő nem jött iskolába.Aztán másnap se és utána se.Bella már azon volt,hogy elmegy Cullenékhez, de letett tervéről, mert megnyugtatta magát, hogy Edward biztos jól van...
De aznap este szörnyű álma volt.
-Neeeee Edward ne kérlek!-sikítozott és vagdalta magát az ágyban Bella
Edward éppen ebben a pillanatban ugrott be Bella ablakán.Odasétált az ágyához és fölé hajolt.Bella sikítozott és vagdaltta magát az ágyon.Edward nem bírta fekelteni, és főleg nem bírt elköszönni tőle.
-Edward ne ne ne haggyj el!-üvöltötte Bella
-Sajnálom.-csordult ki egy könny Edward szeméből
Edward kiugrott az ablakon és eltűnt az éjszakába.A következő másodpercen Bella lyedten riadt fel rémálmából.
-Nyugi Bella csak egy rossz álom.-nyugtatta magát Bella
Edward másnap sem jött iskolába, de Alice Jasper Rosalie és Emmett se.Gyanús lett ez Bellának ezért befutott suli után megkérdezni az iskola titkárt,hogy miért nem jöttek.
-Jónapot, csak azt szeretném megkérdezni, hogy mi az oka annak, hogy Cullenék nem jöttek iskolába?-tudakolta Bella egy szemüveges nőtől
-Kiiratkoztak.-vetette oda a nő Bellának a választ
-Kiiratkoztak?-kérdezte kétségbeesetten Bella
-Igen, kiiratkoztak látod?-fordította oda a gépe képernyőjét Bellának
-Látom.-vetette még oda Bella a nőnek a választ
Bella mint egy zombi úgy botorkált ki az irodából.Olyan volt ez neki mint a világvége, nem látthatja töbé édes szerelmét.

2009. december 11., péntek

5 fejezet:A fájdalmas"szakítás"

A találkozás után Bellának már nem volt kedve tovább sétálnia ezért udvariasan lepattintotta Jack-et és hazament.A leves amit a séta előtt még feltett már javában fortyogott.Bella is már javában fortyogott Rosemaryn.
-Hogy lehet valaki ilyen pofátlan?-kérdezte magától Bella miközben megkavargatta a forró levest
-Nem tudom.-mondta egy kedves hang Bella háta mögül
Bella ilyedten fordult meg, a háta mögött Rosemary mosolygott vissza rá.
-Huh csak te vagy az.-mondta és visszafordult
-Jó volt a séta az öcsémmel?.-kérdezte Rosemary még mindíg lágy hangon
-Igen, jó volt.-mondta Bella és beleszagolt a levesbe
-És hogy, hogy nem Edwardal mentél.-kérdezte Rosemary és végigsimította az ujját az egyik bútoron
-Mert Jack hívott meg így ővele mentem.-mondta nyugodtan Bella
-Pedig Edward olyan aranyos mikor mosolyog.-mondta vágyakozva Rosemary
-Köztetek több van mint barátság?-kiváncsiskodott Rosemary
-Azt hiszem.-mondta szűkszavúan Bella
-Miért zavar?-kérdezte Bella Rosemary felé fordulva
-Igen képzeld zavar, mert Edward sokkal jobbat érdemel mint te!Nézz már magadra meg a tengerkék kabátodra, szégyen.És különben is te egy ember vagy Edwardnak vámpír kell nincs most neki arra szüksége, hogy téged pesztráljon!-ordította Rosemary
Bella meg sem tudott szólalni, de nem is volt ideje.Rosemary megfogta a karját és kicsavarta.Bella próbált még védekezni nem sok sikerrel.Aztán a karjánál fogva eldobta mint egy darab rongyot.Bella hangos csattanással végül nekütközött a falnak és erőtlenül zuhant a földre.A homlokán felszakadt a bőr és kifolyott rajta a vér ami aztán végigfolyott az arcán majd lecsöpögött az állán.Bella magatehetetlenül és eszméletlenül feküdt a földön.Rosemary beleszagolt a levegőbe
Hmm, finom íze lehet a vérednek, dehh sajnos kell még egy ideig az életed.-szippantott a levegőbe Rosemary
Egy szempillantás alatt kibújt gyönyörű vöröshajú énjéből és belebújt Bella bőrébe.Mint akinek semmi baja felállt és elindult az ajtó felé.mikor kilépett nem az autója hanem az erdő felé vette az irányt.Mikor aztán beért a lombok közé elkezdett vámpír sebeséggel futni a Cullen rezidencia felé.Mikor odaért Edward már várta.
-Bella, annyira sajnálom.-mondta Edward és elindult Bella felé
-Ne érj hozzám, utállak te tuskó.-rivalt Bella Edward-ra
-Bella kérlek beszéljük meg.-mondta Edward
-Nem hallod takarodj innen!.-üvöltötte Bella
-Akkor mi a francnak jöttél ide, azért, hogy ilyeneket vágj a fejemhez?-emelte fel a hangját Edward
-Nem azért, hogy megmondjam VÉGE,hogy utállak és, hogy nem akarlak látni!-mondta Bella és sarkonfordult
Edward nem is foglalkozott többet Bellával megfordult és bement a házba.
Bellának azaz Rosemarynak nem fájt a "szakítás", de Edwardot nagyon megviselte.

3 fejezet:Nem kívánt találkozás

Bella kiszaladt az udvarra és bepattant rozoga autójába és elhajtott.Mikor hazaért el akarta felejteni ezt a kis összetűzést ezért elkezdett főzni.A nagy főzés közben megcsörrent a telefonja
-Ez Jack.-kapta magához a telefont Bella
-Szia.-vette fel a telefont
-Öö szia Bella, arra gondoltam, de ha csak te is akarod olyan szép idő van elmehetnénk sétálni.-mondta reménykedve Jack
-Persze.-mondta örömmel Bella
-Akkor veszem is a kabátom és megyek.-mondta Bella és a kabátja után nyúlt
De mikor megfordult Jack már ott állt előtte és nyújtotta neki a kabátját.
-Ó Jack mien nagy meglepetés.-mondta Bella és felvette tengerkék kabátját.
-Akkor mehetünk.-nyújtotta a kezét Jack
-Mehetünk.-karolt belé Bella
Elindultak az erdő felé.Egy jó ideig stáltak mikor Bella Edward bársonyos hangjára lett figyelmes.
-Ez Edward.-Dobbant meg Bella szíve
-Ne foglalkozzunk vele.-mondta Jack és el akarta húzni Bellát egy fa mögé.
-Vagy velük.-mondta Bella és meglátta Rosemaryt Edward oldalán.
Rosemary éppen belekarolt Edward karjába.A mosolya olyan szép volt, olyan szép és fehér.Bella úgy érezte Rosemaryval szemben semmi esélye, már csak azért sem, mert Rosemary vámpír ő pedig csak egy közönséges hétköznapi ember.Nagyon hülyén érezte magát, ő ott van egy olyan vámpírral akit még csak pár órája ismer vele szemben pedig áll egy másik vámpír akit szeret és akiért megtenne mindent. De mégis úgy érezte ez a helyes döntés.
-De így olyan mintha Jack-et választanám Edward helyett.-mondta hallkan Bella
Ekkor Edward megfordult és meglátta Jack oldalán Bellát.A gyönyörű mosolya mely az előbb az arcán volt most lefagyott róla.Edward arca elkomorult
-Értem már, szóval ennyit értem neked.-mondta Edward és elfutott
Rosemary utána.Bella még látta az elsuhanó Rosemary arcát melyen egy hatalmas kárörvendő mosoly látszódott meg.

2009. december 9., szerda

2 fejezet:Viharos kezdet

Bellának semmi esélye sem volt arra, hogy kiszabaduljon Edward erős szorításából.
-Ezt most miért csinálod?-kérdezte Bella felháborodva
Ekkor már fent voltak Edward szobájában.Edward durván lelökte bellát az ágyra
-Láttad hogy nézett rád?-kérdezte idegesen Edward
-Igen láttam és?Aranyosnak tűnik.-mondta Bella
-Aranyosnak?Aranyosnak?kérdezte Edward féltékenységgel tele hanggal
-Igen aranyosnak,ez olyan hihetetlen?
-Olvastam a gondolataiban.-mondta Edward rejtélyesen
-És mit láttál?-kiváncsiskodott Bella
-Kétségbeejtő sötétséget-mondta Edward és kibámult az ablakon
-Ez mit jelent?-kérdezte Bella kissé bután
-Azt, hogy nem túl jó gondolatokat láttam a drága Jack-ed fejében.-mondta Edward egy apró mosollyal
-Úgy érzem drága szerelmem te kissé féltékeny vagy Jack-re.-mondta Bella miközben odasétált Edwardhoz
-Pff miért lennék?-horkant fel Edward
-Én sem értem.-cukkolta tovább Bella Edwardot
-És a lány hogy teccik hogy is hívták?-tűnődött Bella
-Rosmeri.-mondta Edward
-Oo és az ő nevére hogyan emlékszel ilyen tisztán?-kezdte megint Bella
-Csak.-mondta közömbösen Edward
-De hogy hogy ilyen hogy is mondjam furcsa a név maga, mert nem úgy kéne írni, hogy Rosemary?
-Nem tudom.-mondta ismét közömbösen Edward
-Hát én se.-mondta Bella
-Na jó nekem mennem kell,sok házit kaptam.-mondta Bella, és elindult az ajtó felé
Bella kinyitotta az ajtót és elindult, de Edward el se köszönt tőle. Ez agyon fájt Bellának. Mikor Bella a nappaliba ért Jack egyből letámadta.
-Szia Bella amm tök szuper, hogy tudsz a vámpírokról és remélem egy napon majd te is az leszel.-hadarta Jack
-Öö szia Jack igen szerintem is szup.-itt Bella elhallgatott, mert hirtelen Edward termett mellette
-Hogy érted, hogy örülnél ha Bella is vámpír lenne?-Förmedt rá Edward Jack-re
-Hát úgy, hogy örülnék.-mondta Jack magabiztosan
-Ne reménykedj!-vetette még oda Edward Jack-nek
-Edward!-csattant fel Bella
-Igen?-kérdezte Edward mint ha mi sem történt volna
-Mi az, hogy igen? Ne tegyél úgy mintha semmi se történt volna, ezt nem vártam volna tőled!-hábordott fel Bella és elviharzott

2009. december 8., kedd

1 fejezet:Új jövevények

Bella sietve szállt be rozoga autójába...
-Öt perc múlva Edwardnál kell lennem.-mondta és beindította a motort
Ebben a pillanatban egy hangos csattanás hallatzott a tetőn.Bella ijedten ugrott egyet az ülésen,de aztán megnyugodott mert látta, hogy csak Edward az.
-Egy ember már pontos sem tud lenni?-kérdezte gúnyosan Edward
bella látta,hogy Edward csak gúnyolódik vele ezért visszaválaszolt.
-Az én órám szerint még van öt percem.-mondta Bella miközben Edward bemászott mellé
Akkor rosszul jár.-húzta tovább Edward
-Valld be nem tudtál még rám öt percet várni, ezért eljöttél.-mondta Bella és kitolatott az útra
A mondandoja közben Edward elővillantotta gyönyörű fehér fogsorát egy mosoly társaságában.Jól tudta hogy Bella ezt a pajzán mosoját nagyon szerette.Nem is tudott neki ellenállni, egy hatalmas csókot nyomott Edward hideg ajkaira.Eközben már oda is értek Cullen család házához.
-Hölgyem.-nyitotta ki udvariasan Edward Bellának a bejárati ajtót
Senki nem volt otthon, ennek Edward látszólag nagyon örült.
-Hát, miénk a ház.-mondta Edward széles vigyorral az arcán
-És mit csináljunk?-kérdezte Bella miközben gyengéden megsimogatta Edward porcelán bőrét
-Hát nekem lenének ötleteim.-vigyorogta Edward
-Nekem is.-mondta Bella és közelebbhajolt Edward hideg ajkaihoz.
De ebben a pillanatban a Cullen család többi tagja lépett be az ajtón,de valami furcsa volt a "gyerekek" között most nem csak Jasper Alice Emmett és Rosalie volt hanem még két másik vámpír is.Az egyik egy gyönyörű fehér bőrű fiú a másik egy szintén porcelán bőrű lány volt.Mind a ketten nagyon szépek voltak (Bella számára).Edwardon ez nagyon nem látszott.
-Bemutatom Rosemaryt.-mutatott a lányra-és Jack-et.-mutatott Carlisle a fiúra
-Felkerestek és kérték,hogy hadd csatlakozzanak hozzánk, és én persze igent mondtam biztos jól kijöttök majd egymással.-mesélte lelkesen Carlisle
Mindenki mutatkozzon be!-szólította fel lelkesen a társaságot az apa
Mindenki kedvesen viszonyult az új jövevényekhez kivéve Edwardot.Bella látta, hogy valami nincs rendben Edwardal,de nem túl sok figyelmet tulajdonított neki.Mikor Jack odaért Bellához egyből megváltozott az arckifejezése,letérdelt és kezetcsókolt Bellának.Bella ettől igencsak zavarba jött,Ő úgy tartotta, Edwardon kívül nincs más pasi a földön.De valahogy most mégis olyan furcsa érzés fogta el, mint mikor elsőnek meglátta Edwardot, Persze nem érzett olyan erős vonzalmat, de akkor is.
-Ööö, Bella.-rázott végül kezet Bella
Bella be sem tudta nagyon fejezni a mondatát,mert Edward megragadta a kezét és elkezdte húzni maga után Bellát fel a lépcsőn.Mikor Edward dühösen visszanézett azt látta,hogy Jack még mindíg áhítattal bámul Bellára.